Közösségi videó a FREEkey-vel az Önálló Életvitel európai napján

2020.04.24.
Közösségi videó a FREEkey-vel az Önálló Életvitel európai napján
Az ELTE BGGYK oktatói és participatív munkatársai egy közösségi projektet hívtak életre, melynek célja, hogy  május 5-én, az Önálló Életvitel Európai Világnapján hallassák a fogyatékos emberek és nemfogyatékos szövetségeseik hangját. 

A FREEkey egy alulról jövő kezdeményezés, amelynek legfontosabb célja, hogy a fogyatékos személyek önrendelkező életét támogassa. A tudományos és mozgalmi munka összekapcsolásával, az ehhez szükséges szolgáltatások (elsősorban a személyi asszisztencia) létrehozásán dolgozunk. 

2019-ben elnyertük a JDC Global Response Innovative Development, illetve a Mozaik Hub támogatását arra, hogy a személyi asszisztencia szolgáltatást egy videókampány keretében ismertebbé tegyük. A célunk az volt, hogy közösségépítő tevékenységet végezzünk a videók és az azokhoz kapcsolódó rendezvények által. A COVID-19 világjárvány következtében kialakult krízishelyzetben az eredeti terveinket adaptálva, egy olyan közösségi videóval szeretnénk elindítani kampányunkat, amelyben fogyatékos személyek és nemfogyatékos szövetségeseik mondhatják el örömeiket és nehézségeiket a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. A legjobb felvételekből videó készül, amelyet a tavalyi hagyományteremtő alkalmat követően, idén is május 5-én, az Önálló Életvitel napján teszünk közzé.

További információk: https://www.facebook.com/freekey8/videos/2619461798372938

Mindenkit várunk, aki szívesen csatlakozna egy videóval a projekthez. Kerekedjünk felül a víruson az inkluzív közösségek erejével!

Antal Zsuzsa, Csángó Dániel, Gál Dániel, Ivicsics Borbála, Kalász Veronika, Katona Vanda, Köllő Gergő, Kunt Zsuzsanna, Sándor Anikó, Tóth Károly