Bárczi nyílt hét

Bárczi nyílt hét
11/06 - 11/09

2023. november 06. 08:00 - 2023. november 09. 19:45

ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3.)

11/06 - 11/09

2023. november 06. 08:00 - 2023. november 09. 19:45

ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (1097 Budapest, Ecseri út 3.)


November 6-tól négy napon át közel 60 kurzusunkat nyitjuk meg a gyógypedagógia alapképzésünk iránt érdeklődő középiskolásoknak, hogy egy kis betekintést nyerhessenek előadásainkba, szemináriumokba, gyakorlati jellegű óráinkba.

Karunk oktatói hétfőtől csütörtökig egész nap várják az érdeklődő középiskolásokat. Alapozó kurzusok előadásain, vagy szakirányos szemináriumokon, de akár gyakorlati foglalkozásokon keresztül is lesz lehetőség ismerkedni azokkal a tartalmakkal, melyekben hallgatóként sokkal intenzívebben tudnak majd elmélyülni. Bár a négy nap alatt több mint 450 hely várja az érdeklődőket, a kurzusok létszáma és a teremkapacitás együtt határozta meg az egyes alkalmakra felkínált helyek számát, ami zömében 5 vagy 10 látogatónak ad lehetőséget 1-1 szemináriumon való részvétlre. Néhány nagy előadásra akár 20 főt is várnak oktatóink a kurzusok hallgatóival.

A nyílt heti óralátogatásokon kizárólag regisztrációt követően tudjuk biztosítani a részvételt. Javasoljuk, hogy rövidesen nézzenek vissza honlapunkra, hiszen 2-3 nap múlva megnyitjuk a regisztrációt.

Addig is böngésszék kurzus- és órakínálatunkat, hogy a regisztráció megnyitását követően mielőbb biztosíthassák helyüket a kiválasztott kurzuson. Amennyiben több előadáson, szemináriumon is részt szeretnének venni, úgy érdemes figyelni arra, hogy a kiválasztott órák ne legyenek átfedésben, legyen idejük átérni egyik teremből a másikba. Az érdeklődő középiskolások épületen belüli tájékozódását hallgatóink fogják segíteni.

Akik középiskolai tanítási időben vesznek részt a nyílt hét óráin, számukra igazolást tudunk kiállítani a részvételről.

Nyílt hét – ÁTTEKINTŐ órarendek

Hétfői órarend – november 6.  Miről szól a kurzus? – hétfő

Keddi órarend – november 7. Miről szól a kurzus? – kedd

Szerdai órarend – november 8. Miről szól a kurzus? – szerda

Csütörtöki órarend – november 9. Miről szól a kurzus? – csütörtök

A regisztráció két lépcsős. Első lépésben a nyílt napon való részvételre történik a regisztráció, melynek befejeztével üzenetet küldünk. Ebben az üzenetben található a link az egyes kurzusok óráira való jelentkezéshez. Második lépésben történik a jelentkezés az egyes órákra.

FONTOS! Több regisztrálónk is jelezte, hogy az órákra való jelentkezés felülete a mai napon (11.06) nem volt elérhető. Sikerült kiküszöbölni a hibát, így a felület novembr 8-án éjfélig a jelentkezők rendelkezésére áll. Türelmüket és megértésüket köszönjük.
 

REGISZTRÁCIÓ (link)