Rekord látogatottság a Bárczi nyílt napján

A nyílt napot dr. habil. Papp Gabriella dékán asszony nyitotta meg, majd a résztvevők izgalmas előadásokon vehettek részt. Elsőként Reményi Tamás mutatta be "mi fán is terem a gyógypedagógia". A délelőtt folytatásában a szünetig négy szakirány oktatói mutatták be a logopédia, a pszichopedagógia, az autizmus spektrum pedagógiája és a látássérültek pedagógiája szakirányokat. A délutáni blokkban a szomatopedagógia, az értelmileg akadályozottak pedagógiája, a hallássérültek pedagógiája és a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányok mutatkoztak be.
A nap egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadását dr. Márkus Eszter, oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes tartotta, aki minden fontos tudnivalót megosztott a 2025-ös felvételi eljárásról. Az előadás jelentőségét jól mutatja, hogy a tervezett 15 perces kérdezz-felelek végül 50 percre nyúlt, hiszen rengeteg kérdés érkezett a helyszínen és az online térben egyaránt.
Zárásként a kar hallgatói önkormányzatának interaktív tájékoztatója zajlott, már családiasabb légkörben. Az érdeklődők első kézből kaphattak tájékoztatást a hallgatói közösségről, rendezvényekről, ösztöndíjakról és a kollégiumokról hallgatóinktól.
A karra látogató érdeklődők a nap folyamán személyesen kérdezhettek, tájékozódhattak a Kollégiumi Központ, az Illyés Sándor Szakkollégium, a Speciális Szükségletű Hallgatókat Támogató Iroda (SHÜTI), a kari Nemzetközi Iroda (Erasmus+ programok), az ELTE Next, valamint a BEAC kitelepült standjainál. A standok nagy sikert arattak, sok hasznos információt kaphattak az érdeklődők az egyetmi életről, lakhatásról, sportolási és nemzetközi lehetőségekről.
Köszönjük, hogy ennyien ellátogattak alapszakos nyílt napunkra. Találkozzunk szeptemberben a sikeres felvételi után!
Alapszakos nyílt nap 2025.01.30.
Alapszakos nyílt nap 2025.01.30.
0
/
0





















0
/
0