Hiszti más szemmel: túlélőkalauz szülőknek

2025.04.29.

Kiabálás, könnyek, földön fetrengés – nem egy rossz nap krónikája, hanem a szülőség mindennapi valósága. Mert hiszti mindenhol van, ahol gyerek van – és ahol szülő próbálja megőrizni a hidegvérét. Tóth Zsuzsa új könyve, Hiszti nélkül a hisztiről – Túlélőkalauz a gyerekkori dühkitörésekhez pontosan ehhez nyújt segítséget: nem azt ígéri, hogy többé nem lesz hiszti, hanem azt, hogy lesz eszközünk kezelni – és közben megérteni, mi is történik ilyenkor a gyerekben, és bennünk.

Tóth Zsuzsa nemcsak gyógypedagógus, családterapeuta és közel húsz éve a Bárányfelhő gyermekközpont vezetője, hanem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakmódszertant oktató tanára is, a pszichopedagógia szakirányon. Tapasztalata, humora és mély megértése a gyermeki lélek működéséről átszövi a könyv minden oldalát. Nem csodákat kínál, hanem valódi megértést – és azt a nyugalmat, amire annyira vágyunk egy-egy kiborulás közepén.

A könyv megjelenése kapcsán beszélgettünk vele – nemcsak a hisztiről, hanem arról is, hogyan lehet ezekből a nehéz pillanatokból valódi kapcsolódás, és miért érdemes más szemmel néznünk a gyerekkori kiborulásokra.

Azt írják a könyv bemutatásában, hogy te is feketeöves hisztis vagy. Mit jelent ez?

Kislányként, ha valamit nagyon szerettem volna, akkor annak elég nagy erővel adtam hangot, és bár azóta már egészen máshogy fejezem ki az érzéseimet, de impulzív maradtam, makacs és önfejű. Ismerem azt a folyamatot belülről, amikor megszületik az akarat és a környezet ennek nem ad teret és látom már családokkal foglalkozó szakemberként, hogy ez milyen sok nehézséget tud okozni - amíg nem értjük, hogy miért történik.

Hogyan és miből született meg ennek a könyvnek az ötlete?

Szerettem volna, ha máshogy tudunk tekinteni arra a fontos folyamatra, amit összefoglalóan a köznyelv hisztinek hív, de közben óriási lehetőség a fejlődésre, akár a gyerek, akár a szülő szempontjából. Azt szerettem volna, ha más nézőpontot tudok mutatni abban, hogy a hisztit nem elmulasztani kell, hanem érteni és persze nem árt ép idegrendszerrel túlélni.

Mi volt a legnagyobb kihívás a könyv írása során – szakmailag vagy akár személyesen?

Megtalálni a szakember és a magánember hangjának egyensúlyát. Beszélek magamról a könyvben, ezt fontosnak tartom, mert a bizalmon alapuló kapcsolódásokban hiszek, de nem szerettem volna, ha a könyv rólam szól. És majd az olvasók eldöntik, hogy sikerült-e megtalálnom a középutat.

Hogyan látod, milyen hatása lehet a könyvnek a hétköznapi szülő-gyerek kapcsolatokra?

Nagyon szeretném hinni, hogy jobban fogja érteni önmagát és a gyerekét az, aki elolvassa a könyvet, legalábbis ezt a témát tekintve. Szeretném, ha a szülőkben nem bűntudat lenne, amikor határt kell állítani, szeretném, ha mélyen megértenénk, hogy a korlát az nem a szabadságtól való megfosztás, hanem egy biztonságot adó kapaszkodó, ami – ha megbillen egy gyerek – ott van, és megtartja őt.

Mit szeretnél, mit vigyenek haza a szülők ebből a könyvből – egy mondatban?

Nehéz kérdés... Talán azt üzenném, hogy egy elromlott helyzet, pillanat, mondat vagy nap nem más, mint egy elromlott helyzet, pillanat, mondat vagy nap... Csak ennyi. Nem trauma, nem elrontott nevelés, nem elrontott szülőség. Holnap új nap, új helyzet és sok új pillanat – rengeteg lehetőség a fejlődésre.