Gyógypedagógia és a művészet harmóniája

Hogyan kezdődött a művészet iránti érdeklődésed?

Már óvodás korom óta rajzolok, és később külön képzésre is jártam, egészen nyolcadik osztályig. Az általános iskola végén még bizonytalan voltam, hogy a képzőművészeti pályát válasszam-e. A felvételik gondolata, ahol a munkáimat kellett volna bemutatni és beszélnem róluk, elriasztott. Szerencsére mindig is érdekelt a pedagógia, így végül egy pedagógiai szakgimnázium mellett döntöttem, ahol beleszerettem a szakmába. Akkor már biztos volt, hogy ezen a területen szeretnék maradni.

Miért választottad a gyógypedagógiát?

Az érettségi után maradtam még egy évet, és elvégeztem a gyógypedagógiai asszisztens képzést. Ennek részeként egy éven át dolgoztam súlyosan, halmozottan sérült személyekkel, és ez alatt az idő alatt vált világossá számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ezért jelentkeztem a Bárczira, ahol most szomatopedagógia és értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányokon tanulhatok.

És mi a helyzet a festészettel?

A festészet megmaradt az életem része, de nem központi szerepben. Amikor töltődnöm kell, vagy nehezebb időszakon megyek keresztül, akkor az ecsethez nyúlok, és van, hogy éjszakákon át festek. Néha megfordul a fejemben, hogy a Bárczi elvégzése után jelentkezem a képzőre, de még nem hoztam meg ezt a döntést.

Hogy hogy aktok?

Az aktfestés szinte magától értetődően jött az életembe, valahogy ösztönösen találtam rá erre az irányra. A képzésem során sokféle témát kipróbáltam, de ebben találtam meg igazán önmagamat. Ma már kizárólag női aktokat festek.

Kapcsolódik valahogyan a művészeted és a gyógypedagógia?

Érdekes módon nem. Egyáltalán nem vonz a művészetterápia. A festészet számomra nagyon privát tevékenység, nem szeretek mást bevonni a folyamatba vagy megosztani ezt a világomat. Emiatt még kiállításom sem volt és pályázatra sem neveztem, pedig mindig játszom a gondolattal.

Köszönjük Vikinek, hogy megosztotta velünk inspiráló történetét! Várjuk az első kiállításod híreit!