Gordosné Szabó Anna-díj 2024

2024.09.09.
Gordosné Szabó Anna-díj 2024
A kar idei, sorrendben 125. tanévnyitó ünnepségén vehették át kitüntetésüket a szakirányok által jelölt gyakorlatvezetőink. A kar gyakorlati képzésében huzamosan és kiemelkedő módon résztvevő gyakorlatvezetők munkájának elismerésére alapított Gordosné Szabó Anna-díjat idén 9 gyakorlatvezető gyógypedagógus kapta.

A díjat, azon szakmai gyakorlati képzésben résztvevő gyakorlatvezető gyógypedagógus munkatársaink vehették át, akik a leendő gyógypedagógusok gyakorlati képzését a tudomány és a kutatás legfrissebb elméleti eredményeinek felhasználásával reflektív és innovatív módon gazdagítják/gazdagították. A díjat, Gordosné Dr. Szabó Anna, gyógypedagógus, a neveléstudomány kandidátusa, tanszékvezető főiskolai tanár, a jogelőd Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola egykori főigazgatója, a Gyógypedagógiai Szemle nagytekintélyű alapító főszerkesztője emlékének méltó megörökítésére alapította a kar.

A kitüntetettek az adományozást igazoló oklevelet, valamint egy műalkotást kaptak, melyet minden alkalommal fogyatékos személyek által készített, tervezett alkotásokból választunk ki. Az idei évben Farkas-Papp Éva szobrászművész által tervezett alkotás került átadásra, melyet fogyatékossággal élő munkavállalók készítettek. A Gyógypedagógia Fejlesztésért Alapítványnak köszönhetően idén a Fejlesztő Pedagógia folyóirat különszámát is megkapták a díjazottak.

A díjátadón részt vett díszvendégeink: Ricsey Edit, Gordosné dr. Szabó Anna unokahúga és Nádas Pál, A Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány elnöke.

A kitüntetett gyógypedagógusok munkáját ezúton is köszönjük!

A tanévnyitó ünnepségen Gordosné Szabó Anna-díjat kapott gyakorlatvezetőink

 

Autizmus spektrum pedagógiája szakirány - Berzsák Katalin és Hüll-Balajthy Lilla

Autizmus Spektrum Pedagógiája Szakirány 2024-ben rendhagyó módon két gyakorlatvezetőt javasolt a Gordosné Szabó Anna-díjra, megosztott díjat kérve.

A szakirány kitüntett gyógypedagógusai az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI munkatársai, Berzsák Katalin és Hüll-Balajthy Lilla. 

Mindketten évek óta elkötelezett gyakorlatvezetők. A hallgatók nem csak tudományosan megalapozott, kiemelkedő minőségű, lendületes szakmai munkájukból tanulhatnak, de példaértékű hosszú évek óta tartó közös munkájukból, együttműködésükből is.

 


Értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány - Miklósné Veress Ildikó

Az értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Down Alapítvány II. sz. Átmeneti Otthonának munkatársa Miklósné Veress Ildikó.

Munkájában rendkívül jól szervezett és elhivatott, ezt a szemléletet közvetíti a hallgatók felé is. Folyamatosan segíti hallgatóink szakmai fejlődését, kapcsolatot tart a szakiránnyal, maga is törekszik a folyamatos szakmai fejlődésre. Gyakorlati munkáját kiegyensúlyozottság jellemzi, mely szeretetteljes és biztonságos légkört teremt hallgatóink számára, akik szerint a gyakorlatvezetés során Ildikó egyenrangú partnerként kezeli őket, munkájukra, pedig gondosan reflektál, melyből rengeteget tanulhatnak.

 


Hallássérültek pedagógiája szakirány - Juhász Nikolett

A hallássérültek pedagógiája szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Dr. Török Béla EGYMI munkatársa Juhász Nikolett.

Munkájában fontosnak tartja a nyitottságot, a szülőkkel és kollégákkal való partneri együttműködés kialakítását, valamint a folyamatos megújulást. A hallássérülés témájában pedagógusoknak és gyermekközösségeknek szóló szemléletformáló beszélgetéseket, alkalmakat szervez. Az utazó intézményegység egyik legtapasztaltabb kollégája, aki szívügyének tekinti a fiatal kollégák mentorálását, a gyógypedagógus jelöltek fogadását. Kitartó, pontos és precíz munkája mind a leendő gyógypedagógus jelöltek, mind a már pályán lévő kollégák számára érték és követendő példa.

 


Látássérültek pedagógiája szakirány - Dr. Szombati Zsigmondné

A látássérültek pedagógiája szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthonának munkatársa: Dr. Szombati Zsigmondné.

Magasan képzett gyógypedagógus, aki tudatosan fejleszti, képzi magát az új feladatoknak megfelelően, mellyel példát mutat a közösség számára is. Mindennapi munkáján túl módszertani fejlesztéseken munkálkodik, szakanyagok írásába is bekapcsolódik. A kémia tantárgy oktatásakor igyekezett megtalálni azt a módszert és eszközt, amelynek segítségével ez a tudomány érhetővé és valóban kézzelfoghatóvá válik vak tanulók számára is. Ennek köszönhető az ATOMOL kémiai szemléltető eszköz megalkotása.

 


Logopédia szakirány - Gulyásné Mári Mónika

A logopédia szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa: Gulyásné Mári Mónika.

Tapasztalata, szakmai tudása és hozzáállása nagyban segíti a hallgatók diagnosztikai gyakorlatának megvalósulását. A logopédusi munka egyik alappillérét ismerhetik meg általa a hallgatók: a diagnosztikus munka folyamatát, szerepét, fontosságát és összetettségét. Igyekszik mindezt a lehető legközvetlenebb formában, a maga realitásában megmutatni a hallgatóknak. Személye, munkája a logopédiai gyakorlati képzés alapköve.

 


Pszichopedagógia szakirány - Nagy Márta Krisztina

A pszichopedagógia szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a XXI. kerületi Burattino Általános és Középiskola, Gyermekotthon munkatársa: Nagy Márta Krisztina.

Hosszú évek óta támogatja gyakorlatvezetőként a pszichopedagógia szakirány gyakorlati képzését. Mindig nyitott, konstruktív és támogató, számíthatunk a segítségére és az együttműködésére. A hallgatók szakmailag elkötelezett, közvetlen, támogató és lelkiismeretes hozzáállása miatt szívesen választják gyakorlatvezetőjüknek, mert gyermekközpontúsága, munkamorálja példaértékű számukra is. A hátrányos helyzetű gyermekek támogatásának bemutatásával egyértelműen attitűdöt is formál. Munkájával közelebb viszi a hallgatókat az iskolai gyógypedagógiai munka mellett a gyermekotthonok világához is.

 


Szomatopedagógia szakirány - Hajtó Krisztina

A szomatopedagógia szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Budapesti Korai Fejlesztő Központ munkatársa: Hajtó Krisztina.

Híd szerepet töltött be a hagyományos szomatopedagógiai tartalmak átörökítésében és megújításában. Gyakorlatvezetői és gyakorlatszervezői tevékenységét unikálissá teszi a szomatopedagógiai képzés felépítésének alapos ismerete. Hálásak vagyunk neki, amiért elkötelezett és nagy tudású szakemberként támogatja a hallgatókat abban, hogy integrált tudással, gyakorlati tapasztalatokkal és élményekkel gazdagabban hagyhassák el az egyetemet.

 


Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány - Szeitz Mónika Andrea

A tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány kitüntetett gyógypedagógusa a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola munkatársa: Szeitz Mónika Andrea.

A szakirány gyakorlatvezetőjeként, hosszú évek óta kimagasló munkát végez a hallgatók gyakorlati felkészítésében. Tevékenysége során csoportos szakpedagógiai gyakorlatok, valamint egyéni és páros terepgyakorlatok alkalmával folyamatosan támogatja a hallgatók szakmai fejlődését és elméleti tudásuk gyakorlati alkalmazását. Munkája során tanúsított nagyfokú szakmai felkészültsége, precizitása és elköteleződése példaértékű.