Elhunyt Hatos Gyula
Dr. Hatos Gyula 1954-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán gyógypedagógiai tanári, majd 1959-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pedagógia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Doktori fokozatát a pozsonyi Komensky Egyetem Pedagógiai Fakultásán szerezte 2001-ben. Disszertációjának címe "A középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékossággal élő személyek nevelése és élete”, fókuszában az értelmileg akadályozott emberek életének kísérése, a kapcsolódó módszertani kérdések, lehetőségek tudományos igényű rendszerének megalkotása áll.
Habár orvos szeretett volna lenni, az 1950-es évek politikai környezete ezt nem tette lehetővé. Bárczi Gusztáv invitálására kezdte meg gyógypedagógiai tanulmányait. Hamar elkötelezett képviselőjévé vált e szakmának. VIDEO A 60-as évek elején az ellátórendszerben az értelmi fogyatékosság súlyossága szerint differenciáló iskolatípusok jöttek létre, így a kisegítő iskola mellett a foglalkoztató iskola a középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulók számára. Tanár Úr szakmai érdeklődése ebben az időszakban fordult végérvényesen a súlyos és igen súlyos értelmi fogyatékos személyek felé. Munkásságának fókuszában az értelmileg akadályozott emberek gyógypedagógiai nevelése-oktatása, támogatása, kísérése állt. A mindenkori nemzetközi, főleg (nyugat)német mintákat, trendeket tanulmányozva szélesítette látókörét, bővítette ismereteit, amit folyamatosan épített be munkásságába. Olyan nemzetközileg ismert szakemberekkel állt szakmai kapcsolatban, mint Konrad Budschuh, Otto Speck, Heinz Bach, Maria Bruckmüller, Wolf Wolfensberger – csak néhányat említve, a teljesség igénye nélkül.
Aktív részese volt a 60-as, 70-es évek szakmai vitáinak a határtudományok szerepéről, a gyógypedagógiához való kapcsolódásuk tematizálásáról. Egész életében mély hivatástudattal, fáradhatatlanul dolgozott a fogyatékos emberek életkísérése, az élet teljességére való felkészítése érdekében. Tette ezt magas színvonalú elméleti oktatással, kutatásokkal és a mindenkori ellátórendszer konstruktív kritikájával, fejlesztési javaslatokkal különféle munkakörökben.
1954-1958 között az Országos Mozgásterápia Intézetben és a pesterzsébeti kisegítő iskolában dolgozott gyógypedagógiai tanárként, valamint a Csalogány utcai internátus kollégiumvezetője volt. 1959 és 1963 között a Művelődésügyi Minisztérium Alsófokú Oktatási Főosztályán volt a gyógypedagógiai osztály főelőadója, valamint szakfelügyelőként is tevékenykedett. 1963 óta tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Habár a képzőhely többször átalakult, egyetlen rövid kitérővel, amikoris 1975-1978 között az Országos Pedagógiai Intézet Gyógypedagógiai Főosztályának osztályvezető helyettese volt, mindvégig a gyógypedagógus képzésben maradt. 2002-ben vonult nyugdíjba, de óraadóként még évekig részt vett a hallgatók oktatásában. 2003-tól tudományos szaktanácsadóként meghatározó szerepet vállalt a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán az ottani gyógypedagógus képzés bevezetésében.
Nevéhez fűződik az „értelmi akadályozottság” fogalmának bevezetése, az „értelmileg akadályozottak pedagógiája” szakirány megalapítása. A fogalmi újítás mögött a környezeti tényezők, a körülmények akadályozó vagy támogató hatásának hangsúlyozása áll, amit korát megelőzve, a Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség Nemzetközi Osztályozása (FNO) klasszifikációs rendszer bevezetése előtt fogalmazott meg. Magyarországon elsőként hangsúlyozta a súlyosan vagy igen súlyosan értelmi fogyatékos személyek és a felnőtt korú értelmileg akadályozott személyek gyógypedagógiai fókuszú ellátásának szükségességét. Szintén korát megelőzve, úttörő munkásságában már az 1980-as, 1990-es években hangsúlyozta az emberi méltóság, az élet teljességének megéléséhez való jogot, az esélyegyenlőség eszméjét – jóval a 2006-ban keltezett Fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ Egyezmény előtt. A szakirányon a korai fejlesztés témájának bevezetése és kiterjesztése a legkorábbi életszakaszra szintén az ő nevéhez fűződik. Fontos küldetésének tartotta a gyógypedagógus hallgatók szakmai identitásának kialakítását, megerősítését.
Számos felsőoktatási jegyzet, tankönyv és szakcikkek szerzője, hosszú munkássága alatt mintegy 200 publikációja jelent meg. Szakértőként közreműködött az értelmileg akadályozott tanulók első generációs tankönyveinek kidolgozásában. Különféle szakfolyóiratoknak volt szerkesztőbizottsági tagja: 1959-1989 Gyógypedagógia, 1987-1990 Szociális Gondoskodás, 1998-2010 Gyógypedagógiai Szemle. 1997-2000 között az ÉFOÉSZ társelnöke, 1998-2016 között a MAGYE elnökségi tagja és szakosztályvezetője. 1994-1998 között a Gesellschaft für Erwachsenenbildung und Behinderung (Felnőttképzés és Fogyatékosság Társasága) vezetőségi tagja.
1980 és 1987 években a Kiváló Munkáért, 1990-ben Éltes Mátyás Emlékérem, 1997-ben a Magyar Felsőoktatásért, 2000-ben Frim Jakab Emlékérem arany fokozata, 2001-ben Mindszenty dicséret, 2003-ban Bárczi Gusztáv emlékérem, 2012-ben Eötvös József díj elismerésben részesült.
Utolsó nyilvános szereplése 2017-ben volt, amikor karunkon a tiszteletére rendezett konferencia díszvendégeként, a kerekasztal beszélgetés témafelvezetőjeként vett részt. LINK
Hálával emlékezünk tanítómesterünkre, mentorunkra, Hatos Gyula Tanár Úrra. Pályafutása, egész életében megmaradt elkötelezettsége példaértékű mindannyiunk számára. Szellemi örökségét őrizzük, tovább visszük.