„Az ELTE olyan hely, ahol büszkén lehet vállalni, ha valaki atipikus módon gondolkodik”
Interjú Matolcsi Ritával és Földi Júliával, az ELTE SHÜTI Autizmus Munkacsoportjának tagjaival
Kérlek, hogy meséljetek magatokról. Mióta dolgoztok a SHÜTI-ben?
Matolcsi Rita, autizmus szakirányon végzett gyógypedagógus és pszichológus vagyok. 2016 óta dolgozom a SHÜTI-ben, jelenleg részmunkaidőben. Nagyon sokat tanultam az elmúlt évek során a hallgatóktól, akikkel dolgozom, igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám a szenvedélyem is.
Földi Júlia vagyok, autizmus szakirányon végzett gyógypedagógus. Már a tanulmányaim utolsó évében, a 2017/2018-as tanévben elkezdtem dolgozni a SHÜTI-ben Rita mellett, ekkor még kizárólag a szociális-kommunikációs készségfejlesztő csoportban voltam társ-csoportvezető. Később, a diplomaszerzésemet követően rövid időre elváltak útjaink, friss pályakezdőként még meg kellett találnom a helyem, de amikor ismét azt éreztem, hogy lenne szabad kapacitásom, nem volt kérdés, hogy felkeressem Ritát, és ismét csatlakozzak a SHÜTI-hez. A feladataim köre folyamatosan bővült, évekig részmunkaidőben, jelenleg félállásában vagyok az Autizmus Munkacsoport tagja.
A kettőnk személyéből álló, „szűken vett” SHÜTI Autizmus Munkacsoporton túl szeretnénk hangsúlyozni, hogy a munkánk során kiemelt szerepe van az együttműködésnek. Az ELTE a hazai felsőoktatási rendszerben élen jár a speciális szükségletű hallgatóknak nyújtott támogatásokban, szolgáltatásokban, ebből kifolyólag érthető, hogy közvetlenül nem mi vagyunk kizárólag azok a személyek, akik részt vesznek a neurodiverz hallgatókkal való munkában. A kari fogyatékosügyi koordinátorok és a HÖK szintén jelentős szerepet képviselnek ebben, illetve ezen felül karonként eltérő bizottságok, szolgáltatások is megjelennek (pl. a Bárczi SHST testülete). Ebből kifolyólag a hallgatóval való együttműködés mellett a munkánk elengedhetetlen része a kortárs segítőkkel, kari koordinátorokkal, a HÖK-kel, az egyetem egyéb támogató szolgáltatásait nyújtó szakembereivel, a tanulmányi osztállyal, oktatókkal, illetve sok esetben a hallgató családjával/hozzátartozóival, az egyetemi rendszeren kívüli támogató szakemberével való együttműködés, kapcsolattartás.
Hogy látjátok, milyen kihívásokkal találkozhat az egyetemen egy autista hallgató?
Rengeteg kihívással találkozhat, kezdve a tantárgyak felvételétől, a Neptun használatától egészen a kortársakkal való kapcsolatig, sok buktató és nehezítő tényező van a rendszerben, ami nem mindig könnyű egy autista hallgató számára. Természetesen ez egy hatalmas egyetem, karonként, sőt szakonként eltérőek a lehetőségek és az elvárások is, ezért a megfelelő – a fiatal érdeklődéséhez és képességeihez is illő - szak kiválasztásán sok múlik.
Általában nem az akadémikus tananyag elsajátítása okoz nehézséget, ezzel – megfelelő, átgondolt és előkészített szakválasztás esetén – nem szokott probléma lenni. Kihívás viszont, hogy sok szakon nehezen átlátható a rendszer neurodivergens gondolkodással, sok információ még mindig csak szóban hangzik el, vagy informális csatornákon (pl. facebook). Infrastrukturálisan is volna még fejlesztési lehetőség, pl. az előadások zsúfoltságának csökkentésével, pihenőszobák kialakításával. A szenzoros sajátosságokat nem minden esetben tudja figyelembe venni a rendszer, nem minden estben van lehetőség olyan körülményeket teremteni, amelyben a hallgatók zavaró ingerektől mentesen fókuszálhatnának a tanulásra. Ez viszont sok esetben kimerülést, túltelítődést okoz és komoly akadálya lehet a sikeres tanulmányoknak.
Mindent átsző a kommunikáció is, elvárás is sokszor a hallgatóktól, hogy képesek legyenek különféle formális és informális helyzetben információt kérni, segítséget kérni hallgatótársaiktól, oktatóktól. Sok helyen elvárás a csoportos projektmunka, amihez, ha a csapat nem kap megfelelő támogatást, akkor egy ilyen helyzet igen nehéz lehet egy autista hallgatónak.
Alapvetően az egyetem – különösen a középiskolához képest – nagyfokú önállóságot, autonómiát ad a hallgatóknak a hetük, félévük, tanulmányaik megtervezésében, ami jó dolog. Ugyanakkor, pont ez a nagyfokú szabadság, a végtelen számú választási lehetőség és a támpontok hiánya is okozhat szorongást és nehézséget a hallgatóknak.
A terhelés nem egyenletes, általában a vizsgaidőszakban csúcsosodik ki. Ha valakinek kevés a társas támasza, nincs, vagy csak alig van kortárs kapcsolata, emiatt esetleg információhiánnyal is küzd, ha nem rendelkezik saját eszköztárral az érzelem-regulációra, a feszültségcsökkentése, ha az idejét nem tudja hatékonyan beosztani és a feladataival rendre elcsúszik, akkor ezek az időszakok komoly kimerüléssel végződhetnek, mentális egészségi problémákat is okozva. Természetesen ez nem csak a neurodivergens hallgatókra lehet igaz, de ők fokozottan ki vannak téve ennek a kockázatnak.
Az Autizmus Munkacsoportban egyéni, csoportos és kortárs segítő szolgáltatásokkal is foglalkoztok. Miben tudtok segíteni a hallgatóknak, akik bejelentkeznek hozzátok?
Az a legszerencsésebb, ha már a szak kiválasztása idején felveszik velünk a kapcsolatot. Tudjuk, hogy az átmenet időszaka kiemelt jelentőségű a fiatalok életében, ezért is nagyon hasznos, ha az egyetemmel már középiskolásként el tudnak kezdeni ismerkedni. Tájékoztató napot szervezünk minden évben, ahova várjuk a középiskolásokat és szüleiket, segítőiket, de ezen kívül egyéni átmeneti terv elkészítésében is örömmel részt veszünk, ha megkeresnek minket, segítünk a kapcsolatfelvételben, és az előkészítésben, leginkább praktikus információkat tudunk nyújtani a leendő szak kapcsán, illetve korábbi tapasztalatok alapján a leggyakoribb nehézségekre tudjuk felhívni a családok, érintettek figyelmét. Ilyenkor még lehetőség van arra is, hogy megtervezzük az egyetemi támogatásokat.
A sikeres felvételi után nagyon rövid idő alatt sok döntést kell meghozni a hallgatóknak (pl. menjek-e gólyatáborba, milyen tárgyakat vegyek fel, jelezzem-e ez oktatóknak a speciális szükségleteim, ha igen, akkor hogyan stb.) ha erre korábban nem készültek fel, sokkal nehezebb helyzetben vannak. A gólyákat egy teljes napos programmal támogatjuk augusztus végén. Ezen a napon a délelőtt során praktikus információkat kapnak a hallgatók, előadásokat hallgatnak meg, melyről írott összefoglalókat kapnak, és egyéni személyes kérdések megválaszolására is van lehetőség. Ez a nap a speciális szükségletekről, jogokról, egyetemi támogatási lehetőségekről szól. Délután a társas kapcsolatoké a főszerep: az új hallgatók megismerkednek egymással, kiscsoportos formában vezetett tematikával, mindenkinek a saját tempójában és saját szükségleteit figyelembe véve van lehetősége megismerkedni velünk, a többi autista gólyával, illetve erre az alkalomra mindig hívunk felsőbb éves, tapasztalt autista hallgatókat is, akiktől szintén lehetőség van kérdezni. Ez a „gólya-napi” program nagyon jól szokott sikerülni, esetenként ezek a kapcsolatok a későbbiek során is megmaradnak. A nap lezárásaként, a HÖK-el együttműködve kampuszbejárást szervezünk.
Az első félévben még egy alkalommal újra találkozunk a gólyákkal ilyen csoportos formában a vizsgaidőszak előtt, itt ismét lehetőség van kapcsolódni egymáshoz, kérdéseket feltenni, megosztani a kérdéseket, bizonytalanságokat egymással, velünk. Mi igyekszünk ilyenkor a vizsgaidőszakkal, egyetemmel kapcsolatos kérdésekre válaszolni vagy a megfelelő személyhez irányítani őket, és természetesen a közelgő vizsgaidőszakkal kapcsolatban is tudunk praktikus, konkrét tanácsokat, információkat adni. A csoportos programjaink jelenleg ennyiből állnak, a társas-készségfejlesztő csoportunk sajnos már egy éve szünetel, ezt egyelőre forrás hiányában nem tudjuk elindítani, pedig tény, hogy hallgatói igény lenne rá.
Egyéni tanácsadásra és készségfejlesztésre pedig minden regisztrált hallgatónak lehetősége van bejelentkezni félévente 5 alkalommal. Ezek során az őket érdeklő, egyetemi kérdésekkel foglalkozunk, teljesség igénye nélkül időbeosztás és tervezés, vizsgaszorongás kezelése, kortárs kapcsolatok.
Egyre népszerűbb a kortárs személyi segítő programunk, aminek a szervezését és szupervízióját is mi visszük. A személyi segítő kortársként alapvetően a segített hallgató egyetemi tanulmányainak zökkenőmentességében, szervezett keretek között, iskolaszövetkezeti munkaviszonyban, a SHÜTI szakembereivel szorosan együttműködve, a segített hallgató önállóságát, önrendelkezését támogatva dolgozik. Feladata elsősorban a megállapodásban rögzített tevékenységek ellátása, a megadott munkaidő-kereten belül. A személyi segítő munkája nagyon változatos lehet, ezt mindig az adott konkrét hallgatóval (mentorált) való közös megbeszélés során konkretizáljuk és megállapodásban rögzítjük. A kortárs segítők kétnapos felkészítő tréningen, illetve folyamatos egyéni és csoportos szupervízión vesznek részt.
Milyen szerepük van az egyetemi oktatóknak, adminisztrátoroknak és más munkatársaknak abban, hogy az egyetemi környezet autizmus-barát legyen? Mit tehetünk az inkluzív környezet kialakításáért?
Az egyetemi polgároknak kiemelt szerepük van az inkluzív szemlélet megteremtésében az egyetemen. Vannak olyan alapvető dolgok, amelyek minden hallgató számára segítséget jelentenének, nem csak az autista hallgatók számára. Az egyetemes tervezés a felsőoktatásban is azt jelentené, hogy mindenki saját erősségei mentén tudjon részt venni az oktatásban, és ne a hibák vagy deficitek mentén legyen valaki jogosult plusz segítségre. Rengeteg ilyen szervezési-szervezeti teendő lenne, most a teljesség igénye nélkül szeretnénk kiemelni néhány apró, de igen jelentős témát.
Sajnos nagyon sok szakon még mindig azzal találkozunk, hogy nem kapnak a hallgatók az év elején részletes tematikát, amely tartalmazza nem csak az előadás/szeminárium pontos időpontjait, témaköreit, a kötelező szakirodalmakat, hanem a jegyszerzés konkrét kritériumait és feltételeit. Egy ilyen írásos tematika rengeteg szorongást, felesleges kommunikációs kört ki tud(na) iktatni a hallgatók életéből. Mindenkinek, hallgatónak-oktatónak egyaránt nagyon sokat segítene, természetesen az autista hallgatóknak is. Tudom, hogy a Bárczi ebben élen jár, sok kar követhetné a példáját.
De ugyanilyen hasznos lenne – ez pl. GTK-s jó gyakorlat – ha minden előadáshoz hozzáférhetnének a hallgatók online formában, többször is visszanézhető videóelőadások formájában.
Alapvetően azt gondoljuk, hogy sok ilyen jó gyakorlatot össze lehetne gyűjteni az egyetemről, és valamilyen módon közkincssé tenni, amiből mindenki tanulhat. Mi is rendszeresen tartunk szemléletformáló, edukatív tréningalkalmakat egyetemi szervezeti egységeknek tapasztalati szakértőkkel közreműködésben. Ezeket a programokat az egyes szervezeti egységek felkérésére szervezzük, nagy örömmel, ezekre pozitív visszajelzéseket szoktunk kapni. Rendszeres az együttműködésünk az egyetemi könyvtárakkal és a TTK HÖK mentorprogramjával, de voltunk már a BTK Esélyegyenlőségi bizottság felkérésére is. Tényleg rendkívül nagy és sokszínű az Egyetem is, alapvetően rendkívül nyitott, támogató szemlélettel, de kétségtelen, hogy bőven van még teendőnk ezen a téren is. Egyértelműen azt gondoljuk, hogy az erőforrások nagyobb részét olyan környezet kialakítására kell fordítani, amiben minden hallgató ki tud bontakozni, mindenki kihozhatja magából a legtöbbet. Az ELTE ebben is élen jár, de még van teendőnk.
Fontos látni, hogy az oktatóknak és dolgozóknak nem csak felelőssége és feladata van az inklúzióval, hanem sokszor nekik is segítségre van szükségük. Sok olyan nehéz helyzettel találkoznak ők is, aminek megoldására az eszközkészletük véges, sokszor nem tudják, hogyan kezeljenek egy-egy szorongó hallgatót, nem tudják mi a legjobb segítség, és akár a szándékaikkal ellentétes hatást is kiválthatják (pl. „válasszon bármilyen témát” helyett lehetőségek felkínálása, amikből már könnyebb választani).
Az oktatók és egyéb egyetemi dolgozók számára talán az jelentene segítséget, ha kaphatnának több információt és eszközt a sokszínű hallgatói csoport oktatásában, ide nem csak az autista hallgatókat értem, de ez már messze túlmutat a SHÜTI Autizmus Munkacsoport keretein.
Hány hallgatóval dolgoztok együtt a SHÜTI Autizmus Munkacsoportjában jelenleg?
Jelenleg 110 körül van a regisztrált, autista hallgatók száma az Egyetemen, ez a 2016-os adatokhoz képest közel 1000%-os növekedés. Évről évre tapasztaljuk ezt a növekvő tendenciát, ami annak a jele, hogy egyre többen merik felvállalni az autizmusukat, egyre többen mernek segítséget kérni, illetve többen mernek úgy dönteni, hogy nekivágnak az egyetemnek, amiről alapvetően azt gondoljuk, hatalmas siker. Természetesen a diagnosztika és a felismerés is sokat változott, fejlődött azóta, de mégis fontosnak tartjuk, hogy az ELTE egy olyan hely az országban, ahol ezt nem rejtegetni, vagy szégyellni kell, hanem büszkén lehet vállalni, ha valaki atipikus módon gondolkodik. Jelenleg 50-60 hallgatóval dolgozunk aktívan az Autizmus Munkacsoportban.
Voltak olyan nehézségek, kihívások a munkátokban, amikre korábban nem számítottatok? Mi segített ezek megoldásában?
A kortárs segítő programunk évről évre változik, alakul, (reméljük) tökéletesedik. Korábban azt gondoltuk, hogy a hatalmas különbségek miatt csak azonos szakon tanuló hallgatókat támogassanak a kortársak – különben nem rendelkeznek elég tudással, információval ahhoz, hogy valódi konkrét segítséget nyújtsanak. Ezt az elvünket hamar el kellett engedni, mert a segítők között elsősorban a segítő szakmák képviselői voltak (TÁTK, BGGYK, PPK), míg az autista hallgatók az egyetem minden részéről jönnek. Tehát elkezdtük, először kísérleti jelleggel, majd rájöttünk, hogy a kortárs kapcsolat sokszor fontosabb, mint az információ, és ezt a hiányt könnyebb pótolni, mint gondoltuk. Azóta a tréningünk is sokat változott, bővült, de jók a visszajelzések.
Mivel nagyon új volt a terület amikor idejöttem, sok kérdéssel itt találkoztam először, nagyon sokat segített a szakmai szupervízió, amire most is rendszeresen járunk.
Sokszor akadnak nehézségek, főleg abból fakadóan, ha egy problémával váratlanul találja szembe magát a hallgató, és „tűzoltásszerűen” kell megoldani. Szűk a határidő, nehezített az információhoz való hozzáférés, akadályozott a kommunikáció, vagy a másik fél hozzáállása nem illeszkedik a hallgató szükségletéhez, és ebből fakadóan alakul ki félreértés, kudarc. Ezekre igazán nem lehet felkészülni, csak maximum számítani arra, hogy bármi megtörténhet. Ilyenkor nagyon fontos szerepe van annak körüljárásának, mi az, „amire van ráhatásunk”, mi az, „amire közvetlenül nincs”, milyen lehetőségei vannak a hallgatónak, hogyan tovább, illetve visszatekintve is áttekinteni a folyamatot, legközelebb mire érdemes törekedni, ha előáll hasonló helyzet.
Személyesen nekem sokszor nehéz az is, ha egy olyan jellegű nehézség merül fel, ami nem közvetlenül az egyetemi ügyeket érinti (pl. családon belüli problémák), vagy épp nem a mi kompetencia körünk alá esik. Ilyenkor nagyon nehéz az ellátórendszer hiányosságai miatt megfelelő helyet találni, továbbirányítani a hallgatót egy megfelelő szakemberhez/intézményhez. Például kapacitás hiány vagy financiális nehézségek miatt sokszor még inkább nehezített a hallgatóknak az ilyen jellegű szolgáltatásokhoz való hozzáférés, pedig az egyetemi közeg jellegéből fakadóan a neurodiverz hallgatók gyakran fokozott pszichés megterhelésnek vannak kitéve, ami önmagában rizikót jelent. Összességében a nehézségekkel kapcsolatban óriási segítséget jelent a rendszeres szupervízió.
Úgy gondolom, hogy nagyon motiváló lehet sikeres történetekről olvasni. Vannak olyanok, amelyeket szívesen megosztanátok?
A segítő szakmában sokaknak nem újdonság, ha azt mondjuk, nehéz meghatározni, miben mérendő a siker. Ugyanakkor rengeteg pillanat van, amire szívesen emlékszünk vissza. Legyenek ezek akár olyan sikerek, amik talán a legtöbb egyetemista hallgató életében sikert jelentenek, például egy jól sikerült osztályzat, sikeres vizsgaidőszak, külföldi tanulmányi részképzés sikeres teljesítése (annak minden adminisztratív, utazási, tanulmányi, ügyintézési terhével együtt), sikeres záróvizsga, sikeres diplomaszerzés. A „fellélegzés”, hogy ez is megvan, a büszkeség, elégedettség, az összeülés, amikor kicsit megünnepeljük, hogy „túl vagyunk ezen is”. Számunkra legalább ugyanekkora sikerek a kis örömök is, amikre talán sokan nem is gondolnak. Siker az, ha a hallgató egyre önállóbb, egyre kompetensebb a saját ügyeinek a menedzselésében, és a mi szerepünk egyre kisebbé válik az egyetemi évei alatt. Siker az, ha egy nehéz döntés megszületik, például egy pszichésen leterhelt, kimerült hallgató a szükséges információk birtokában úgy dönt, hogy a saját jólléte érdekében lead/nem teljesít tárgyakat, passzivál, vagy akár kiiratkozik, és az erőforrásait a saját jóllétére koncentrálja. Vagy azt elfogadni, hogy nem kell mindenből kitűnőnek lenni, mert sokszor az is elég, ha „megvan”. Siker önmagában az is, ha a hallgató tud és mer segítséget kérni. Ha a kompenzálásból szépen lassan le tud adni, és egyre őszintébben, oldottabban önmaga tud lenni. Sokszor az az egyik legjobb pillanat, amik egy konzultáció végén, vagy legkésőbb a félév végén leülünk, visszatekintünk egy folyamatra, és együtt megkeressük azt, mi az, ami ebben klassz volt, és amit tanultunk belőle.
Milyen céljaitok, terveitek vannak, amiket a jövőben szeretnétek megvalósítani? Mi kellene ahhoz, hogy ezek megvalósulhassanak?
Hol is kezdjük… Korlátok nélkül nem (lenne) nehéz nagyot álmodni. Csak néhány példa: globálisan szükség lenne a környezeti feltételek akadálymentesítésére (pl. több vizuális segítség az egyetem területén), vagy épp az általános egyetemi ügyintézési folyamatok átláthatóbbá tételére (pl. határidők, jelentkezési felületek, ösztöndíjak rendszere, tematikák), hogy ezek a dolgok ne azon múljanak, „ki mennyire ügyesen keres rá dolgokra”, vagy „kinek mennyire kiterjedt a szociális hálója”. A személyi feltételeket, kapacitásunkat és a hallgatói igényeket összevetve látszik, hogy ketten, a jelenlegi óraszámunkban kevesek vagyunk a hallgatók megfelelő támogatására, a szolgáltatások működtetésére, bővítésére, ezért nagyon klassz lenne, ha tudna bővülni a csapatunk. Szeretnénk a honlapunkat frissíteni, hasznos információkkal kiegészíteni. A kortárs személyi segítők nagyon fontos pillérei a munkánknak, az ő toborzásuk, felkészítésük nagyon fontos, de sokszor tapasztaljuk nehézségként az ő „elérésüket, megszólításukat”, erre folyamatosan szeretnénk kidolgozni valamilyen rendszert. Régi nagy álmunk egy neurodiverzitás kurzus indítása, amin keresztül még inkább tudjuk képviselni a sokszínűségben rejlő értékeket, vendégelőadókkal, inkluzív módon, aktuális tudással szélesíteni a hallgatók, érdeklődő egyetemi polgárok ismereteit.
Köszönöm, hogy vállaltátok a beszélgetést. Sok sikert a további munkátokhoz!
További információ a SHÜTI Autizmus Munkacsoport munkájáról:
- ELTE honlap
- Videók a SHÜTI munkájáról, a kortárs segítő programról
- Instagram: @elteshutiasd